19.fejezet+DÍJ!

Sziasztok!

Köszönöm az előző részhez érkezett kommenteket, és pipákat! Nagyon jól estek! Aztán, nem régen átléptük a 3000-es oldal megtekintést, amit ezúttal is köszönök nektek. Bár az előző résznél, még úgy volt, hogy valószínűleg nem tudom a hétvégén hozni, mégis sikerült egy kis időt spórolnom, így hát megírtam a 19.fejezetet, amihez jó olvasást kívánok!

little star

_________________________________________________________________________________

19. fejezet

Olyan gyorsan történt minden, hogy még fel sem bírtam fogni. Teljesen ledermedtem, kezem őrületes remegésbe kezdett, számat szólásra nyitottam, de a felém közeledő biztonsági őrök belém fojtották a szót. Összerezzentem az erős karok érintésétől a vállamon. Minden elmosódott körülöttem. Látásom a könnyeimtől egyre homályosabb lett, a fejemben meg mintha ötven gép zakatolt volna a legnagyobb hangerővel. Megpróbáltam megkapaszkodni az asztal szélében, hogy lehetőleg ne veszítsem el az eszméletemet, de nem sikerült. Az agyam felmondta a szolgálatot, és csak egyetlen dolog világított benne neonlámpaként: Börtöntöltelék. Szememből patakokban folytak a könnyek, fejem hasogatott, a kezem begörcsölt, az emberek hangos sóhajtozása visszhangzott az agyam egyik ép részében.  Iszonyatos gyorsasággal forogni kezdett a terem a szemem előtt, a tárgyak pontszerű dolgokká mosódtak el, én meg azon kaptam magam, hogy ernyedten dőlök a biztonságiak karjaiba.

Hangos ajtócsapódásra ébredek. Azonnal felpattannak a szemeim, de a sötéten kívül mást nem igen látok. Ijedten kapok a fejemhez, amibe ismét belenyilallt a fájdalom. Lassan kezdtek derengeni az események, ami miatt elájultam. Kirázott a hideg, amikor rájöttem, hogy hol is vagyok most. Börtönben. Válaszoltam magamnak, csak úgy kedvtelésből, hogy ne érezzem magam olyan egyedül, ha már öt évig nem lesz társaságom. Gyorsan elhessegettem magamban ezt a gondolatot. Öt évig… itt? Végig futott a hátamon a hideg, és dideregve húztam össze magamon a fekete, kötött kardigánomat. Pár perc semmibe meredés után, körbefordultam, és megpróbáltam nagyjából kivenni az engem körülvevő tárgyakat. Egy ágy. Egy asztal. Egy rozoga szék. Ismertettem magammal a szoba berendezését. Megpróbáltam lábra állni, és eljutni az ágyig, hogy legalább azon feküdve elmélkedhessek tovább, de végül kimerülten visszaroskadtam a földre. Hihetetlen, hogy így végződött angyalbeli pályafutásom. Megfosztottak mindentől, ami ehhez a városhoz kötött. A gyönyörű naplementék, amiket láttam az Empire State Building tetejébe kapaszkodva, a Central Parkra néző luxuslakásomtól, a Times Squaretől, és… Joshtól. Erre a névre összefacsarodott a szívem. Josh Hellt, a világ legjobb pasiját, nem mellesleg a barátomat, legközelebb öt év múlva láthatom, úgy hogy nem is… khm… aludhattunk együtt. Apró, sós könnycsepp gördült végig az arcomon, ahogy végigfutattam a közös élményeinket a fejemben. A börtönben töltött éjszaka, az első csókunk, a Pláza hotelben lévő bál, amikor kiszabadított, a lakásában töltött órák, amikor bevitt a kórházba… De ezek már csak emlékek. Szipogva töröltem le a könnyeimet az arcomról, miközben az ajkamba harapva próbáltam visszafojtani a sírást. És ezt az egészet egy ember tudta csak elrontani. Eron. Hirtelen bizseregni kezd a hátam a névtől. Egy új érzés kerít hatalmába. A bosszúvágy. Ujjaimat ökölbe szorítom, szemeim lángokat szórnak. A kezdeti sajnálkozást a bosszú gondolata váltotta fel a fejemben, amely egyre jobban felvillanyozott. Izgatottan ugrottam fel a földről, majd az asztal felé indulva próbáltam valami ablak, vagy nyílás után kutatni. De hiába. Mérgesen csaptam az asztalra, amely hangos nyekkenés után összeesett. Hurrá! Duzzogva baktattam az ajtó felé, ahol a rácsokon beszűrődő fényben próbáltam kissé megnyugodni. Arcomat a hideg vashoz szorítottam, szememet behunytam, és úgy sütkéreztem a lámpák pislákoló fényében.

- Te meg mit a szart csinálsz? – rivallt rám valaki az ajtó másik oldaláról. Ijedten ugrottam hátra.

- Én csak… - lassan felfogtam, hogy egy biztonsági őrrel állok szemben. Gyorsan ki kellett találnom valami hihető érvet, mert ha azt mondanám, hogy napoztam, valószínűleg nem hinné el.

- Hallgatlak, szépségem. – lép közelebb a rácsokhoz, majd arcát a rácsokhoz nyomva próbál bebámulni a cellába.

- Összetörött az asztal… - jegyzem meg halkan, mire egy hangos nevetést hallok az ajtó túl oldaláról.

- Jó trükk, szivi, már sokan próbálkoztak ezzel, de engem nem ver át senki! – hurrá! Egy egoista, bunkó, piszkálódós kedvében lévő őr, akinek mivel nincs más dolga, a célja az, hogy engem szívasson.

- Komolyan beszélek. – forgattam a szemeimet unottan. Semmi pénzért nem fogok akkora örömöt szerezni ennek a hülyének, hogy felidegesít.

- Ide figyelj, cica. Ebből a börtönből lehetetlenség megszökni, de én, – mutatott magára – talán segíthetek.

- Nem vagyok se a cicád, se a szivid, se a szépséged, én csak egy… - Börtöntöltelék vagyok. Fejeztem be magamban a gondolatot, de azonnal meg is bántam, ugyanis ismét eluralkodott rajtam a páni félelem.

- Csak egy szabadságát vesztett gyönyörű, fiatal lány vagy, akinek segítségre van szüksége a menekülésben. – nézett rám perverz tekintettel. Nagyot nyeltem, és megpróbáltam minél messzebb hátrálni az ajtótól.

- Inkább megrohadok itt bent. – válaszoltam a ki nem mondott kérdésre. Erre elkomorult az őr arca.

- Én felajánlottam a szabadság útját, de ezután ne engem hibáztass, ha öt évig ebben a cellában kell rostokolnod… - remek zsarolási módszer! De nem adtam be a derekamat.

- Majd Josh úgyis kiszabadít! – jelentettem ki határozottan, arra utalva, hogy nincs szükségem a segítségére.

- A démon fiú? Ha, röhögnöm kell. Örül, ha élve bejut az épületbe, nem hogy még ki is szabadít… - nem akartam bevallani, de igaza van perverz kis barátomnak. Josh az utolsó ember a Földön, aki ki tudna innen engem szabadítani.

- De…

- Na, az én ajánlatom még mindig fenn áll. Te döntesz! Vagy itt rohadsz meg, ahogyan te fogalmaztál, vagy…

- Az elsőt választom. – mosolygok rá az egész fogsorommal, majd hátat fordítva az ajtó felé leülök a földre, és megpróbálok úgy tenni, mintha nagyon jól érezném itt magam.

- Ugyan már, bébi. – fogja könyörgőre, de nem tágítok. Megvárom, amíg hangos léptekkel elmegy, és csak ezután nyugodok meg. Halkan kifújom a levegőt, majd elégedetten fordulok az ajtó felé, ahol már nem áll semmi féle őr.

Pár óra elteltével egyre jobban unatkoztam a cellában. A létező összes játékot kipróbáltam, amit meg lehet oldani egyedül, de ez is csak pár órára foglalt le. Nem, hogy öt évig! Már lassan kezdett beférkőzni a fejembe az őr javaslata, hiszen mégsem őrülhetek meg idebent, amikor valami papírdarab csúszott be az ajtó alatt. Kíváncsian felkeltem, majd széthajtogatva a papírt, egy rövid üzenetet véltem felfedezni a folyosóról beszűrődő fényben…

DÍJ

A díj szabályai:

- Írj 6 dolgot magadról (lentebb olvasható)

- Válaszolj 6 kérdésre

- Írj 6 kérdést

- Küldd tovább 3 embernek
- Köszönd meg a díjat

Köszönöm a díjat Grétának!

6 dolog magamról:

1. Már nagyon várom a karácsonyt!!!!

2. Imádom a muffint!

3. Hajrá Bytheway!!!!!!!!!!!!!

4. Tesiből nem túl fényes az átlagom...

5. Hétvégén muffint sütöttem!

6. Nézni szoktam az x-faktort! (hajrá bytheway!!!!!!)

Gréta kérdései:

6 kérdés:
1. Melyik a kedvenc napod? Hónapod?- Kedvenc napom péntek, vagy szombat, kedvenc hónapom július, meg december, előbbi a szülinapom miatt, utóbbi a hó, és a karácsony miatt. :)
2. Kedvenc hírességed?- Hmmmmmmm, Bytheway? 
3. Olvasod  a blogom? Vélemény?- Igen, olvasom, és imádooooommmm!!!! Team Harry! :)
4. Mit kértél karácsonyra?- Idén először nem kértem semmit, hanem a szüeimre, és a jézuskára bíztam. :)
5. Hanyadikos vagy?- Maradjon titok. :)
6. Miért kezdtél el írni?- Már régóta írok, és elég sok könyvet olvasok, meg ilyenek, szóval csak úgy magamtól, először papírra, aztán Wordbe.

Kérdéseim:

1. Melyik szín a kedvenced?

2. Mi a kedvenc karácsonyi ételed?

3. MIt szeretsz a legjobban a télben?

4. Kép a kedvenc téli ruhádról:

5. Mit gondolsz az One Directionről?

6. Melyik a legkülönlegesebb hely, ahol valaha jártál?

Akiknek küldöm:

Szilvi

Ildi

Yesaya

18.fejezet

Sziasztok!

Végre volt időm leülni a gép elé (rengeteg késés után) és megírni a részt! Remélem tetszeni fog! Továbbá köszönöm az előző részhez érkezett 5 pipát! Jó olvasást! Nem akarok spoilerkedni, de szerintetek, hogy fog folytatódni a történet???

little star

_________________________________________________________________________________

18. fejezet

Minden erőmmel azon voltam, hogy a lehető leggyorsabban eljussak a liftekig. De sajnos nem vettem számításba, hogy Emily sokkal gyorsabban fut, mint én, így szabályosan lehetetlen, hogy megvárjam, amíg a lift ajtaja kinyílik, és kitárul előttem a szabadság útja. Az agyam sebesen kattogott. Minden lehetséges esélyt a menekülésre figyelembe kellett vennem, még akkor is, ha normális esetben hülyeségnek tartanám őket. Ez viszont egyáltalán nem volt normális. Főleg nem a tőr. Még mindig nem értem, hogy miért olyan létfontosságú ez a fegyver a mögöttem loholó szőke lánynak. Gyorsan kellett cselekednem. Emily már a közelemben loholt, és egyre jobban beért. Hirtelen ötlettől vezérelve, nekirohantam az ablaknak (ami természetesen ripityára törött), mint valami akció filmben, és angyal szárnyaimat kiterítve suhantam el a kórház előtti tömeg felett. Alulról bámészkodó emberek hangját véltem felfedezni, akik egymás szavába vágva próbálták kideríteni, hogy mi lehetek. Tudom, hogy megszegtem a Szent Törvényt, miszerint inkább válasszuk a halált, mintsem felfedjük magunkat az emberek előtt, mégis boldog voltam, mert valószínűleg amit találtam, sokkal értékesebb egy ósdi, megfakult lapnál, amelyre ezeket a szabályokat írták. Gondoltam én…

***

- Ezennel megnyitom a gyűlést! – csapott az asztalra a bíró, mire én összerezzentem. Kör alakú szemüvege mögül lenézően vizslatott, majd szólásra nyitotta száját, de Patricia közbe szólt.

- Minél előbb, ha lehet! Valaki betört a titkos terembe, és…

- Csendet! – intett kezével a nő, majd ismét rám meredt. Keze közt egy tollat forgatott, majd várakozóan biccentett, hogy kezdhetem a védőbeszédemet.

- Nem értem, hogy miért vagyok itt. – kezdtem, mire felszaladt az előttem ülő bíró szemöldöke.

- Hogy-hogy nem érted? Megsértetted a 2348-adik paragrafust! Mit nem értesz ezen? ,,Az angyal inkább meghal, mintsem felfedje kilétét az átlagos, azaz nem természetfeletti emberek előtt.” Írta: Robert Wing – gondolom, arra számított, hogy elszégyellem magam, és mindent bevallok. Végülis ez lett volna a leggyorsabb módszer arra, hogy lerendezzen. A halántékán kitagadó ér idegesítően lüktetett már-már kopasz feje mellett, amelyet itt-ott „hajszigetek” borítottak.

- Robert Wing… Igen, elismerem ezt a szabályt valóban ő írta. Pont, mint a 2349-ediket, amely így hangzik: „Az angyal soha nem adja meg magát a sötét szárnyúaknak, inkább megszegi mind a 2348 szabályt!” – elégedetten mosolyogtam, amikor az előttem ülő „na, rendezzük le gyorsan” bírónőnek leesik az álla.

- Nos, valóban, khm, így szól a 2349-edik paragrafus… - már csak egy apró érv, kell és megúszom az egészet. Pimasz vigyor terült szét az arcomon, amikor a nő gyöngyöző homlokára meredtem, aki mindenáron belém akart kötni még valamivel.

- Na, és mivel magyarázod a sikátorban való átváltozást? – nagyot nyelek. Honnan tudhat erről? Hiszen azt nem látta senki!

- A mit? – kérdeztem ártatlanul, mintha nem tudnám, hogy miről beszél.

- Meg a gyilkosságról, hogy betörtél az Angyalok Termébe… Chloe, ezek mind bűnök! Bár Robert Wing valóban mentesítene ezen vádak alól, ha ezt egy démon elől való menekülés közben tetted volna, de nem. Te csak be akartál törni a titkos termünkbe! Te áruló vagy! – a szavai sokáig visszhangoztak a fejemben. Meg sem bírtam mukkanni. Miért gyanúsítanak engem ilyen dolgokkal? Én soha, de soha nem tennék ilyet! Éreztem, ahogyan a reményem szertefoszlott. Remegő végtagjaimat próbáltam eltakarni a bírónő elől, fejemet lehajtottam, csakhogy ne kelljen a szemébe néznem.

- A kamerák mindent rögzítettek! – állt fel helyéről az angyalok titkára, mire hangos zúgolódás indult a teremben. Na, kíváncsi vagyok ezekre a felvételekre!

- Akkor kérem, mutassa meg! – utasította Patricia a férfit, majd a kivetítő felé mutatott. A titkár elindult egy DVD-t forgatva ujjai között a laptop felé, majd bekapcsolta a kivetítőt, amelyen megjelent a film, oldalán a pontos dátummal. És valóban. A felvételen tisztán látszott, ahogyan egy hozzám hasonló lány egy tőrt döf az egyik angyal szívébe, majd nevetve elsétál. Teljesen ledöbbenek. Ez lehetetlen!

- Nos, a bizonyítékok nem hazudnak… - kezdte a bírónő. Láttam rajta, hogy most gondolkozik a büntetésemen. Ijedten fordulok körbe a teremben. Mindenki lenézően néz vissza rám, még Patricia is elfordul, amikor tekinteteink találkoznak.

- De nem én voltam! – próbálkoztam még egyszer utoljára.

- Mivel bizonyítod? – nézett rám a bírónő. Szerintem, ennek bizonyíték függősége van!

- Semmivel… - nyögtem fel halkan. Igaza volt, Eron behúzott a csőbe. Nem tudnám soha bizonyítani, hogy akkor éppen nem én voltam a gyilkos, hanem ő. Pedig elsőre hülyeségnek találtam az ötletét!

- Mondasz még valamit? – nézett rám kérdőn a nő, majd mikor látja, hogy lassan megrázom a fejem, így folytatja: - Ezennel, Chloe Kenedis, hivatalosan is megfosztalak angyali tagságodtól, innentől kezdve kizárunk a Tanácsból, addig, amíg nem tisztázódik az eset. Ezenkívül öt év büntetésre ítélünk a börtönünkben, amelyet kötelező lesz letöltened!