9.fejezet

Sziasztok!

Bocsánat, a sok kimaradásért, de nem is volt kedvem, sem időm részt hozni. Na, de most itt van. Köszönöm a több mint 900 látogatót! Rendkívül jól esik! Ha akarod, nyugodtan kommentelj, vagy pipázz, hiszen ettől csak még több ihletem lesz, és egyre gyorsabban hozok új részeket!

_________________________________________________________________________________

9. fejezet

„A következő hírünk kissé megrázó lesz. – kezdte Rachel Adams, a tévében. – Tegnap hét holttestet találtak egy raktárban. Mind a hetet ugyanúgy ölték meg. Egyelőre a tettest még keresik, de a szemtanúk leírása szerint, egy fekete hajú, világoszöld szemű nővel lehet dolgunk.”

Egy mintás takaróval bebugyolálva, kezemben egy százas zsepivel, és egy gőzölgő forró teával feküdtem a sötétbarna bőrkanapén. Számat résnyire nyitottam, hogy legalább azon keresztül áramoljon az oxigén a tüdőmben. Mélyeket szippantottam a finom hárfa teámból, de sajnos nem éreztem az ilyenkor, számomra megnyugtató illatot. Hajam csimbókokban omlott a vállamra, cicás pizsamám tele volt étel foltokkal. Már több mint három napja beteg voltam, és ez idő alatt csak ültem a tévé előtt. Nem volt kedvem hajat mosni, vagy új pizsamát választani a fiókomból. Az eddigi napjaim csak evésből, orrfújásból, és feszes figyelemből tevődtek össze. Most is éppen hunyorogva figyeltem a plazma tévém képernyőjét, amely szintén a Daily New York által a rendelkezésemre bocsátott panorámás, luxuslakás tartozéka volt.

„Megkérdeztük az ügyben a raktár tulajdonosát is, de ő nem válaszolt a kérdéseinkre. Így továbbra is marad a rendőrség által összegyűjtött információ, és a szemtanúk által leírt nőszemély. Ha bárki felfedezni a nőt, esetleg tudja, hogy merre találhatjuk, csak tárcsázza a rendőrséget.”

-Lena… - sziszegtem visszafojtott lélegzettel. Már napok óta ez a hír ment az összes csatornán. Pár napi nyomozásom során, szinte biztos lettem abban, hogy Lenának, Patricia húgának van valami köze a gyilkosságokhoz. Már értesítettem a Tanácsot, de ők egyelőre „bizonyítékot” várnak. Na, kösz!

„A mai nap a halott kém megvizsgálta a holtesteket, majd megdöbbentő választ adott híradónknak. A férfi szerint a holtestek úgy néztek ki, mintha kővé dermedtek volna. Semmilyen vágás, vagy lövés nem mutatkozott a testeken, sőt még mérgezésről sem lehet szó.”

Felkaptam a fejem, amitől a forró hársfatea a takarómra ömlött. Az italban tocsogva leráztam magamról a plédet, majd elindultam új pizsamáért, pár napja először. Kellett nekem még Joshal a szálloda előtt enyelegni! Ez lett az eredménye annak, hogy hajnali kettőkor még a Pláza hotel előtt álltunk a mínusz száz fokban. Miután tüsszentettem egy akkorát, hogy a falak is beleremegtek, kitártam a gardróbom ajtaját. Óvatosan kihúztam a pizsamáimat rejtő fiókot, majd az első darabot, ami a kezem közé akadt, magamra húztam.

*Csing-csöng*

Hallatszódott az ajtó felől. Felháborodottan trappoltam az előszoba felé, majd szabályosan kitéptem az ajtót.

- Josh? – képedtem el, amikor megláttam a fiút. Feliratos pólót, és egy sötétzöld nadrágot viselt, ami tökéletesen dukált a szeméhez. Óvatosan lehajtottam a fejemet, majd végignéztem magamon. Kacsás pizsama, amire rózsaszín betűkkel rá van írva: Good night!

- Hoztam egy kis meglepit a betegemnek! – húzott elő a háta mögül egy virágcsokrot.

- Ó köszönöm! – nyúltam a tulipánok felé – Gyönyörűek!

- Örülök, hogy tetszenek! – lépett beljebb, majd egy puszit nyomott az arcomra, és bezárta maga mögött az ajtót.

- A nappaliban nagy a rendetlenség! – figyelmeztettem, majd elindultam egy vázát keresni a növénynek.

Egy elég szép, és szolid üveg kellett nekem, de végül be kellett érnem egy műanyag flakonnal. Hallgatnom kellett volna anyára, hogy kell a lakásba váza!

-Ú, tévé! – huppant le a kanapéra, mielőtt undorodva arrébb lökdöste a koszos zsebkendőket. Felkuncogtam.

- Apropó, tévé. – nyomtam meg a piros gombot a távirányítón – Láttam egy hírt, aminek köze lehet Lenahoz.

- Lena… - kezdte ízlelgetni a nevet, mintha az eszébe akarná juttatni, hogy ki is az a Lena.

- Aki börtönbe zárt engem. – segítettem ki.

- Á, a zöld szemű csaj? Őt ismerem! És milyen jól csók…

- Álljunk csak meg! – szakítottam félbe.

- Mármint csók… CSÓKA! Azt akartam mondani!

- Te jártál Lenaval? Hiszen öt évvel idősebb, mint te! – vontam kérdőre Josht.

- Hosszú történet. Deeee, hol is tartottál? – próbált témát váltani.

- Á, szóval hosszú. De ne aggódj, van időnk! – kacsintottam rá kárörvendően, majd megfogtam a kezét, és igéző zöld szemébe néztem.

- Na, jó. – sóhajtott fel. – Fiatalság, bolondság. Ez nagyjából a lényeg. Még Eronnál éltem, amikor megpróbált összehozni a barátnőjével. Állandóan lányokat mutogatott nekem, hogy minél előbb lekötelezzem magam, és soha ne térjek át a jó oldalra. Egyikük Lena volt. Ennyi.

- Aha… - néztem szúrósan rá, mintha nem hinném el. – Na, és most? Most mi a helyzet?

- Te vagy életem szerelme. – jelentette ki, mire leesett az állam. Josh most vallott nekem szerelmet! – Gyönyörű vagy, még kacsás pizsamában is! Kedves és vicces! Imádom a mosolyodat! – simított végig az ajkaimon – Ha csak láthatlak, az már bearanyozza a napomat! A börtönös éjszakától kezdve, beléd vagyok esve! A legjobb benne az, hogy kétszer is megtörtént!

- Te… te ezt honnan tudod? – tudtommal egyedül én érzékelem, ha megváltoztatom a múltat. De akkor ő…

- A lényeg az, hogy szeretlek. Chloe Kenedis, te vagy a legkülönlegesebb lány, akit valaha ismertem! – elpirultam. Ennyi dicséret! Nekem!

- Azért te sem vagy semmi… - motyogtam a bajszom alatt, mire ő magához ölelt. Ez így olyan idilli hangulat volt! Ilyenkor pár percre elfelejtem az angyal-démon szabályokat, Lenát, és a hét holtestet, a munkát, Hailey-t… Josh kezével finoman simogatta a hajamat, én pedig fejemet az ölébe hajtottam.

- Kérdezhetek valamit?

- Persze. – bólintott.

- Hány nőnek vallottál már szerelmet ilyen meggyőzően? – felnevetett.

- Ugye ezt a kérdést nem gondoltad komolyan? – közeledett ajkaival a szám felé, én meg engedtem az akaratának. Miután megcsókolt, elmosolyodtam. És ő is.

- Chloe! – rúgták be a bejárati ajtómat. Rémülten szétrebbentünk Joshhal, és vártuk a szobába lépő alakot.

- Te meg mit csinálsz itt? – akadtam ki, miután megláttam Patriciát. Ez valami vicc? Miért kellett betörni a házamba?

- Te… mocskos démon! – mutatott a fekete hajú nő a fiúra. – Ha bántani merészeled Chloet, én miszlikekre szedlek!

- Nyugi van. – intette le lazán a túlpörgött fiatal nőt. – Nem akarom megölni Chloet! Csak éppenséggel megkérem, hogy legyen a barátnőm! – fordult felém.

Mosoly ült ki az arcomra. Nem törődve Patricia döbbent arckifejezésével Josh nyakába ugrottam, és halkan a fülébe súgtam: „Boldogan!” Erre megcsókolt.

-Khm, khm… - köhintett az Angyalok Tanácsának vezetője, majd hirtelen belibbent az előszobából két testőr, és a fiú felé indultak.

- Sajnálom Chloe… - suttogta felém, miközben a két gorilla kitépte a karjaimból újdonsült barátomat, majd egy kést szorítottak a nyakához, és elkezdték ráncigálni a hajánál fogva. Szám sírásra görbült, és megpróbáltam kiszabadítani a fiút, az erős, izmos karok szorításából.

- Nem, NEM! – ordítottam, mire az egyik őr belevágott Josh arcába a késével. Az arcán végig futó, tátongó sebből csak úgy ömlött a vér. Hátulról belerúgtam az előbb Josht megsebesítő férfiba, mire ő intett a társának, aki a vállamnál fogva, szabályosan letepert a kanapéra.

- Vigyétek! – utasította Patricia, majd Joshra intett, aki a vérétől szinte már alig látott. Halálsápadtan, ájultan csöngött az egyik izmos férfi és a kés között, miközben utolsó erejével ezt suttogta: „Szeretlek!” Vajon mit csinálnak Joshhal? Mielőtt elvonszolták volna szegény Josht, az imént engem harcképtelenné tevő testőr teljes erejéből felpofozott, majd ott hagyott ájultan a kanapén…