10. fejezet

Sziasztok!

Bocsánat a rengeteg késésért, de nem nagyon volt időm, mert a tanárok erre az időszakra szánták a tézéket, meg verstanulásokat, így hát nem tudtam írni. De megérkezett a következő, kissé rövid rész, aminek igazából nincs nagy szerepe, de mégis fontos a történethez kapcsolódóan. Lécci kommenteljetek, és pipázzatok, mert csak így tudom, hogy tetszik- e a történet nektek, vagy sem! Jó olvasást!

_________________________________________________________________________________

10. fejezet

Erős napfényre ébredtem. A szemközti ablakon besütő napsugarak megvilágították az egész nappalit, ami a tegnapi incidens miatt csatatérré változott. Várnom kellett pár percig, amíg kék szemeim megszokják az erős fényt, majd hunyorogva megpróbáltam felküzdeni magam ülő helyzetbe. Szép lassan felemelkedtem, miközben jobb kezem szabályosan lüktetett a fájdalomtól. Hangosan sziszegve tápászkodtam fel, majd óvatosan a tükör elé botorkáltam. Megálltam a falon függő üveg előtt, majd a legrosszabbra számítva belepillantottam. Egy sírástól, és a pofontól feldagadt szemű, halál sápadt lány meredt vissza rám, kacsás pizsamában. Lassan elkezdtek visszatérni az emlékezetembe a tegnapi, vagy kitudja mikori események. Igen, pontosan emlékeztem Patriciára, és a két gorillára, akik elszakították tőlem Josht. Hangosan felnyögtem, miután ujjamat végighúztam a szememet körbevevő lila karikán. Nem értettem, hogy mi volt ez az egész. Miért törtek rám csak úgy? Josh mégis mit vétett nekik? Ezek a kérdések kavarogtak minduntalan a fejemben, és próbáltak még nagyobb sebet szakítani a szívembe. Arcomon végig gördült egy könnycsepp. Szipogva arrébb löktem mutatóujjammal, majd mély levegőt vettem, hogy össze tudjam szedni a maradék erőmet. Ki fogom deríteni, hogy miért szakították el tőlem a fiúmat! Most már cseppet sem fáradtan, vagy másnaposan igyekeztem a gardróbom felé, hogy miután felöltöztem, bemehessek az Angyalok Tanácsának székházába és kérdőre vonjam őket a történtek miatt! Elszántan rángattam magamra a farmeromat, és egy fehér ujjatlant, majd az előszobámban előhalásztam a barna bakancsomat a cipő kupacból, és már készen is álltam az indulásra. A sminket megpróbáltam gyorsan elintézni. Egy kis szájfény, szempillaspirál, és… Jaj ne! Ijedten a szememhez kaptam. El kell tüntetnem az óriási lila foltot! Így hát magamra kentem a fél alapozó készletemet, majd látva, hogy úgy nézek ki, mint akinek csak a fél arca volt szoláriumban, kiléptem a barna, fa ajtómon, és a lift felé vettem az irányt.

Idegesen meneteltem az utcán, miközben kissé kínosan éreztem magam a hátam mögött kuncogó emberek miatt. De Josh még a méltóságomnál is többet jelentett nekem! Hamarosan elértem az utcát, amelyben az egyszerű, New Yorki épület állt. Hangosan trappoltam az üres utca járókövén, miközben teljes figyelmemmel a téglaépületet fürkésztem. Ekkor megtorpantam. Olyan érzésem volt, mintha valaki figyelne. Nyeltem egy nagyot, majd igyekeztem meggyorsítani a lépteimet, ha esetleg bebizonyosodna a gyanúm. Lépéseket hallottam a hátam mögül. Egyre szaporább lépéseket. Gyorsabb tempóra váltottam. Ő is. Most már tényleg teljes pánikban voltam, így hát nem bírtam tovább. Gyors, és határozott mozdulattal megpördültem a tengelyem körül, és…

A követőm Emily volt. Hosszú, szőke haja loknikban hullott a vállára, barna szemében most sokkal több ridegséget véltem felfedezni, mint kedvességet. Zavaromban elmosolyodtam, mire ő megragadott a hajamnál fogva, és a nyakamhoz egy kést nyomott.

- Te meg… - kapkodtam levegő után, de az éles penge olyan közel volt a torkomhoz, hogy inkább nem folytattam.

- Maradj már kussban! Még a végén felfigyel ránk valaki! – a késhegyével óvatosan megkarcolta a bőrömet, de épp hogy csak annyira, hogy a frászt hozza rám.

- De… - ellenkeztem.

- Te most velem jössz! – utasított, majd maga után kezdett rángatni egy sötét sikátor felé. Amint beléptünk a szűk kis utcácskába, azonnal csatorna szag járta át a bensőmet, amitől majdnem Emilyre rókáztam.

- Elhoztad? – szólalt meg egy érdes, reszelős hang az egyik kuka mögött, majd a látókörömbe lépett. Hosszú vörös haja, és igézően zöld szeme volt. Ha nem hibbantam volna meg, azt hinném, hogy ő…