1.fejezet

Sziasztok!

Meghoztam az első fejezetet! Remélem tetszeni fog! Mindenképp kíváncsi vagyok a véleményedre!

_________________________________________________________________________________

1. fejezet

- Szia, anya! – léptem be anyám manhattani lakásába. Finom sütemény illat terjengett az apró helyiségben. Levettem a vállamról a táskámat, és óvatosan beljebb indultam a lakásban a konyha felé.

- Óh, szia, drágám! – jelent meg előttem hirtelen anya egy fakanállal a kezében, majd egy óriási csattanós puszit nyomott az arcomra. – Kérsz csokis süteményt? Most sütöttem!

- Köszönöm most nem. Csak egy pillanatra ugrottam be, mert otthon meg kell írnom az első újságcikkem! Hát nem csodálatos! – mondtam lelkesen. Még csak tizenkilenc éves vagyok, úgyhogy nagy szó, ha valaki bekerül a Daily New York szerkesztői közé. Nekem sikerült.

- Szóval megkaptad azt a puccos állást. – sóhajtotta anya, majd az orrom alá nyomott egy süteményt. – Biztos nem kérsz?

- Mondtam már, sietnem kell az újságcikkel. – majd megöleltem anyát, és elindultam a bejárati ajtó felé. – Holnap jövök!

Miután bezárult mögöttem a gesztenyebarna ajtó, a lépcsőház felé vettem az irányt. Nem szeretek lifttel utazni, és különben is, három emelet gyaloglás nem nagydolog. Hamarosan le is értem a földszintre, majd kiléptem az ajtón, és már is egy teljesen új világban találtam magam. A New Yorki csúcsforgalom tárult a szemem elé. Dudáló kocsik, sárga taxik, szitkozódó sofőrök, limuzinok… Imádom ezt a várost! Kisétáltam a járda szélére, és kezemet a magasba emelve próbáltam jelezni egy taxinak. Hosszas várakozás után (el is zsibbadt a karom! ) , végre lefékezett előttem egy sárga autó. Óvatosan beszálltam, majd hangosan, és határozottan közöltem a címet a taxissal:

-923. Broadway.

- Rendben. – mondta a sofőr, majd egy kanyarral befordult a következő utcán. Rengeteg felhőkarcoló szegélyezte a taxi útját, és én személy szerint mindegyiket megcsodáltam. Bár már több mint öt éve élek a városban, a mai napig gyönyörűnek találom ezt a sok magas épületet. A kedvencem mindig is az Empire State Building volt, és nyáron egyik nagy álmom vált valóra, hogy feljuthattam a tetejére! Hosszú, és felettébb unalmas sorban állás után beszálltunk egy liftbe, amely egyenesen a 86. emeletre szállított minket.

- Hölgyem. Hölgyem! – szólt a taxis kissé türelmetlenül.

- Elnézést. Csak elkalandoztam. Mennyit kell fizetnem? – tértem magamhoz, majd táskámból előhalásztam a pénztárcámat.

- 23 dollár.

- 23 dollár? Maga megőrült?! – csattantam fel az ár hallatán.

- Se több, se kevesebb. Nézze, hölgyem, nem én szabom az árakat. – mondta határozottan, majd kezét hátra nyújtotta a pénzért. Én meg kénytelen kelletlen a kezébe nyomtam egy húszdolláros bankjegyet, és három egy dollárosat.

- Viszlát! – szálltam ki a kocsiból, és a ház ajtaja felé vettem az irányt. Egyszerűen imádtam ezt a lakást! A tizenkettedik emeletről pontosan a Central Parkra látok, amely ilyenkor, délután gyönyörű látványt nyújt. Félre értés ne essék, soha nem lenne annyi pénzem, hogy egy parkra néző lakást tudjak venni. Ez is csak a Daily New York ajándéka, a dolgozói számára. Én is egy dolgozó vagyok. Szuper!

Miután beléptem a modern stílusú lakásba, megcsörrent a telefon. Remegő kézzel nyúltam a kagyló felé. ,,Csak ne a Tanács, csak ne a Tanács…”

-Chloe Kenedissel beszélek? – szólt bele egy ismeretlen hang, én meg csak egy vékony,,igen”-t mormoltam. – Nos, én a Tanácstól hívom, és…

- Nem, nem. Semmi újabb démon vadászat! Tudja jól, hogy mostmár eléggé kevés időm van ilyenekre. – emlékeztettem a vonal túlsó végén lévő embert. Semmi kedvem nincs megint egy ősi szektának démonokat hajkurászni! Épp elég nekem az, hogy angyal vagyok, és arra vagyok hivatott, hogy megmentsem az embereket stb.

- Na, de tudja jól, hogy ön rendelkezik az időmágiával, és ez most egy különlegeseset! – próbált meggyőzni a hang, én viszont továbbra is tartottam magam. Egyáltalán nem érdekelt ez az egész „időmágia” cucc. Meg tudom fagyasztani az időt, meg előre és hátra tudom tekerni, de ez nem nagy szám! Vagy mégis.

- Kérem, Chloe, ez most nagyon fontos! – könyörgött. Nem, szó sem lehet róla! Egész nyáron démonokat hajkurásztam New Yorkban, közben majdnem felrobbantott egy bűnbanda, összetörték a kocsimat, ráadásul egy démon majdnem megölt! Elegem van már!

- Most már nincs szabadidőm! Ideje végre normális életet élnem! – jelentettem ki határozottan.

- Ez lesz az utolsó ilyen. Megígérem! – győzködött tovább.

- Na, jó. – adtam be a derekam. A francba! Már megint megesett a szívem a Tanácson. – Mi a cím? – kérdeztem unottan.

- Tudtam, hogy önben megbízhatunk. Csak menjen egyenesen a Times Square-re! – utasított a hang, majd letette a telefont. Én meg hangosan sóhajtva elindultam az ajtó felé, hogy még egyszer utoljára megmentsem az emberek életét.

A téren most is óriási volt a nyüzsgés. Fotózó turisták, össze-vissza villodzó reklámtáblák, rengeteg üzlet… és egy… Démon?

 Óvatosan közelebb lopództam a Disney bolthoz, ahol felfedezni véltem egy igencsak gyanús alakot.

-Anya, anya! Légyszi vegyél nekem egy Hamupipőke ruhát! – szaladt oda hozzám egy kislány, majd miután látta, hogy nem én vagyok az anyukája, ijedten elfutott. Mosolyogva néztem rá, de mikor felemeltem a fejem, a lény már eltűnt.

Továbbra is a tömeget fürkésztem, de nem láttam semmi különlegeset. Csak a szokásos tömeget. Már majdnem azon voltam, hogy hazamenjek, de egyszer csak éles sikítás hasított a levegőbe. Egy fekete szárnyú alak jelent meg a tér fölött, és pirosan csillámló szemével az embereket nézegette. Na, most megvagy! Behunytam kék szememet, majd teljes erővel az időmegfagyasztására koncentráltam. Miután felnyitottam a szememet, láttam, hogy mindenki megfagyott. Mintha valaki leállított volna egy filmet. Megvártam, amíg a hátamból elő ugrik egy fehér tollas szárny, majd felrepültem, most mozdulatlan ellenfelemhez. Alaposan szemügyre vettem. Piros szem, fekete haj, arcára fagyott ördögi kacaj… A szokásos, semmi extra!

- Ügyes húzás Chloe. – szólalt meg a démon, majd megmarkolta a karomat.

- Hogy lehet, hogy nem hatott rád a… Azonnal engedj el! – üvöltöttem. Kezei bilincsként kulcsolódtak az alkalomra, de menekülni nem tudtam. Túl erős volt. Szárnyaimmal tehetetlenül csapkodtam a levegőben, ám úgy tűnik, nem sokat segített.

- Mutáció. Vagy erősödés, átalakulás, fejlesztések… - kezdte sorolni gúnyosan.

- Konkrét választ várok! – mondtam mérgesen, majd egy jól irányzott rúgással a térdébe találtam. Egy pillanatra fájdalmában elengedte a karomat, én meg kihasználva az alkalmat, jó messzire repültem.

- Eren kifejlesztett egy új erőt, amit nekem adott. Úgy hívják védekezés. Nem hatnak rajtam az angyalok varázslatai, de színészetből ötös vagyok! Majdnem elröhögtem magam, amikor idejöttél, és úgy csináltál, mintha éppen tanulmányoznál, vagy ilyesmi. – röhögött fel, én meg nem bírtam tovább türtőztetni magam, és megpróbáltam még egyszer megfagyasztani. Miután kinyitottam a szemem, semmi nem változott, csak éppenséggel a démon teljes erejéből repült… FELÉM!